A gyanú

Bergson úr összehajtotta az újságot és enyhén zihálva meredt maga elé. Amit látott, bárki másnak egyszerű furcsaságnak vagy véletlennek tűnne. De nem Bergsonnak. Nem azért, mintha paranoiás lenne, de tény, hogy hasonló helyzetben én, vagy akár Te is, legfeljebb felvonnánk a szemöldökünket, esetleg kibukna belőlünk egy kérdés. 

Persze, hiszen a mi érintettségünk elenyészően csekély. Az újságban látottak aligha zaklatnának fel bennünket. Az előbb szándékosan fogalmaztam úgy, hogy "hasonló helyzetben". Ugyanis, ha egészen pontosan Bergson helyében lennénk, valószínű Te és én sem reagálnánk másképp.  

A férfi a mellzsebéhez kapott - ez az önkéntelen reflex még most is előjön stresszhelyzetben, pedig már évek óta leszokott a dohányzásról. Miután felocsúdott, le is nézett az üres zsebre, tudatosítva magában, hogy a nikotin most nem fog segíteni, más módszerre van szükség, hogy leplezze a sokkot. Tudatosan lassította légzését. Igazából nem is értette, hogyan vált a meglepettsége hirtelen pánikszerű tüneteket produkáló idegességgé, de néhány mély lélegzet tényleg kicsit helyre billentette - ezt a technikát még gyermekkorában, az iskolai ünnepségek szavalásai előtt sajátította el lámpaláz ellen.

Óvatosan visszatette az újságot Chesterton ölébe, aki továbbra is  mélyen aludt. Körbenézett a kabinban ülőkön, hogy észrevette-e valaki a társaságból kissé szokatlan reakcióját. Úgy tűnt, nem keltett nagy feltűnést. Morgan tiszteletes és Dr. Beckett továbbra is ideológiai vitájukban voltak elmélyedve, amely tárgyilagos hangvételébe időnként némi szenvedély is belevegyült egészen addig, amíg észre nem vették magukat, ekkor pedig újra higgadt modorban folytatták a beszélgetést. Emily Jason vállára dőlve a nyelvkönyvet nézegette, férje pedig újra elővette noteszét és abba firkálgatott. Legalábbis a grafit sercegésének hangjából Bergson erre következtetett. Az írás hangja lassabb és szaggatottabb, ez pedig egy viszonylag gyors, oda-vissza mozgás hangja - a satírozásé. "Segít relaxálni" - visszhangzott fülében. Emily néha a férfi elé tartotta a könyvet felhívva egy rajzra, vagy egy mondatra a figyelmét és suttogott valamit. Jason ezen rendszerint elmosolyodott, aztán újra összeráncolta homlokát, összehúzta ajkait és folytatta a rajzolgatást. Dr. Beckett, mint aki hirtelen megunta a vitát a sakkozás lehetőségét vetette fel Morgannek. Emlékeztette, hogy a büfében a könyvek és a társasjátékok között egy szép kis fa sakk készlet is lapult. Erre a lelkész szabadkozni kezdett, hogy középiskola óta nem játszott és viccesen túlozva azt is megemlítette, hogy talán még a királyt és a királynőt is összetévesztené ilyen hosszú idő távlatából. 

Hiába nézett ki az ablakon és próbálta figyelmét lekötni a visszafelé szaladó táj megcsodálásával,  kavargó gondolatai nem hagyták Bergson urat, hogy akár egy percre is lenyugodjon. Oldalra nyúlt és belekortyolt a kihűlt zöld teába, amiről teljesen megfeledkezett. Csak most, idegességében nyúlt az ülés melletti pohártartó felé és vette észre kedvenc italát. "Túl hamar felkapom a vizet, vagy megijedek" - gondolta magában.  Pedig csak egyszerűen gyorsan reagál dolgokra, ez az időnkénti hevesség pedig ennek a tulajdonságnak a negatív oldala. Szerencsére a felfokozott lelkiállapotból általában gyorsan lenyugszik, de ahhoz néha egy kis magány is kell.

Ezt tudatosítva magában, Bergson úr udvariasan elnézést kért a fülkében ülőktől, majd kilépett a folyosóra. A többiek nem válaszoltak, felé sem néztek, egyedül Dr. Beckett bólintott egyet. Hiába a vonat zakatolása, ez bizony jó ötlet volt. A lehúzott ablakon hűvös levegő tört be a folyosóra, ami jelen helyzetben kellemesnek hatott. A mosdó felé vette az irányt, ahol megmosta az arcát. A tükörbe nézve újra végiggondolta az imént látottakat és elhatározta, hogy mikor visszamegy, úgy fog tenni, mintha semmi sem történt volna. A történtek alapján ugyanakkor két logikus következtetést tudott levonni. Az egyik - a rosszabbik - még igen kevéssé volt bizonyítható, inkább csak felvetés. A másik pedig az, hogy öt kabintársa közül az egyik egy őrült...