A croissant

      A büfékocsi teljesen üres volt, csak a kiszolgáló személyzet egy tagja ült a pult mögött és olvasott. A Gabriela-t. Két órával korábban ez kicsikart volna Bergsonból egy elnéző mosolyt, vagy egy cinikus horkantást, a férfi most nehezen reagált bármire is. Morgannek azt is kétszer kellett megkérdeznie, hogy ő is szeretne-e croissant-t, de még akkor sem jött válasz. A lány is látszólag elhagyta a valóságot és fel sem nézett a vendégeire. A lelkész végül úgy döntött, hogy kiragadja a Gabrielával azonosult büféslányt a fantáziájában szegényesen elképzelt kasztíliai kisvárosból, ahová épp Juan-José, a jóképű ügyvéd vitte, nem várja meg, amíg az utolsó száz oldal előtt újra megpróbálja hiúsítani szerelmüket az ármány, de aztán minden jóra fordul és a kis Lucho szemműtéte is jól sikerül. Nem, Morgan behatolt ebbe az álomvilágba és kizökkentette a büféslányt rendelésével, aki láthatóan nem örült ennek, de azért udvariasan kiszolgálta a lelkészt.

- Ott jó lesz - mutatta Bergsonnak az asztalt és elindult kávéját, croissant-ját, a vajat és lekvárt tartva profi pincéreket megszégyenítő egyensúlyérzékről tanúskodva. Bergson zavarodottan vitte ugyanezt a rendelést. Nem gondolt arra, hogy hogy lehet, hogy még mindig meleg és puha, de enyhén roppanós a külseje a croissantnak. Nem feltételezte, hogy van a vonaton egy kis sütöde, ahol időnként frissen készítik. Nem gondolta kicsit rosszmájúan, hogy kétóránként megmikrózzák. Nem játszotta gondolataiban a detektívet. Mindezek most cseppet sem érdekelték. Egyedül csak a kabinban zajló dolgok jártak a fejében.

- Nézze, Bergson - kezdett bele Morgan, miközben kibontotta 10 g-os vaj csomagolását. Hangjában semmi rosszindulat, de még csak feszültség sem érződött - az a kis bűnügyi elemzés, amit az előbb levezetett a fülkében, az egészen bámulatos volt. 

    Bergson nem nyúlt a croissantjához, sem a kávéhoz, csak feszülten figyelte a lassan és nyugodtan beszélő Morgant.

- Meg kell mondjam, nekem az Ön helyzetében több időre lett volna szükségem. - most a kávéjába kortyolt bele - Természetesen nagyon sok mindenben téved. - a kiskanál csilingelt, ahogy visszatette a csészét az asztalra - De sok mindenben igaza van. Kicsit aggódtam, hogy ez a beszélgetésünk már nem itt a vonaton fog megtörténni. Oh! 

Lecsöppent a lekvár. Morgan szórakozottan próbálta a késsel felszedni a terítőről.

- Szóval tényleg összeesküdtek ellenem. - Bergson nagyon feszült volt. Egyáltalán nem volt kedve ehhez a vontatott kávézgatáshoz. Csak az igazság érdekelte és leginkább az egész mögött meghúzódó ok.

- Nem, ez nem igaz. Legalábbis nem abban a formában, ahogy Ön gondolja. A többiek a legkevésbé sem vádolhatók semmiféle összeesküvésért. Szegény Beckett azt sem tudta miről van szó, mikor a sokatmondó pillantásairól beszélt. Tényleg nem nézte a dátumot és fogalma sincs semmiről, ahogy a többieknek sem. Egyedül én vagyok tudatában mindennek, ami a vonaton történik.

- Maga? De hát Ön tűnt az egész társaságból a legártalmatlanabbnak. Lelkész. Már majdnem meggyőzött a vitában. Végig színészkedett? Nem is lelkész? Ki maga?

- Abban nem hazudtam. Nézze, Bergson, legalább kóstolja meg! Ez a lekvár mennyei! Rengeteg időnk van még a leszállásig, nem kell rohanni.

Bergson sóhajtott és engedelmesen ő is nekilátott a croissant megkenésének, holott semmi étvágya nem volt.

- Lelkész vagyok. Bizonyos értelemben. Az utastársaink nem ismerik Önt, egyedül én ismerem. De Jason, Emily, Chesterton, Dr. Beckett és jómagam nem vagyunk valóságosak.

A Bergson kezében levő kés megállt a croissant közepén, a félig felvágott péksütemény kitátott szájú krokodilra hasonlított.

- Ezt hogy érti? Elment az eszem? Skizofrén vagyok és csak képzelem magukat? - Bergson ismét pánikba esett. A lelkész nem sietett túlzottan a válasszal, de igyekezett megnyugtatni.

- Nem, erről szó sincs. Elméje teljesen ép. Fogjunk kezet. Itt vagyok, érzi? A büfés hölgy is látott, a kalauz is. Nem így értettem, hogy nem vagyunk valóságosak.

Kis szünetet tartott.

- Én és a többiek, vonatra szállás előtt nem léteztünk és utána sem fogunk. 

Talán Morgan ezt megnyugtatásul szánta, de Bergson egyre rosszabbul lett. 

-  A levezetésből azonban nem volt világos, hogy miből gondolta, hogy Jason és Emily is benne van a "svindliben" - a lelkész szájából furcsán hangzott ez a szó - Vagy akár én. Nem volt semmi arra utaló jel, hogy tudunk egymásról.

     Bergson hallgatott. Az előbbi bátor fellépése ellenére még nem merte felfedni, hogy miért gondolja, hogy a hazugságok összefüggnek. Neki is voltak titkai.

- Szóval, igaza volt abban, hogy a történeteinkben a szálak összefutnak. Ez a találkozási pont Ön, Bergson úr. Mi mindannyian az Ön személyiségének, életének valamely kivetülése vagyunk. Nevezhetjük ezt projekciónak. 

- Projekció - ismételte Bergson tágra nyitott szemmel. Szinte minden remény szertefoszlott, hogy a croissant-t valaha is keresztülvágja és rákeni a vajat és a lekvárt, amit Morgan annyira dicsért.

- Ebben a pillanatban nagyon is valóságosak vagyunk. Van élettörténetünk, amivel tisztában vagyunk, valóságosak az érzéseink, emlékeink. Fájdalmat is érzünk. - demonstrációképpen megcsípte magát és felszisszent - A többiek közül azonban csak én rendelkezem öntudattal és tudom, hogy csak időlegesen létezünk. A többiek azt hiszik, hogy ami az emlékeikben él az tényleg valóság.

    Morgan szünetet tartott, hogy Bergson meg tudja emészteni a hallottakat. Talán ezer év csend sem lett volna elég, ezért tovább folytatta a magyarázatot.

- Szóval nem volt jogos, hogy összeesküvéssel vádolta őke. Engem sem lett volna szabad., semmi rossz szándék nincs bennem Ön felé. Igazából én is csak küldetést teljesítek.

      Bergson halántéka láthatóan lüktetni kezdett. Nem értett már semmit. Projekciók? Hogy létezik? Most mások is látják őket, de soha nem léteztek és egyszer csak eltűnnek majd, ahogy a vonatról leszállnak? Hülyeség! És mi ez, hogy csak a tiszteletes vagy tisztában azzal, hogy mi történik? Bergson már nem gondolta, hogy meg akarják ölni, de valahogy akkor nyugodtabbnak érezte magát. Akkor még racionálisnak tűnt az egész. Majd kicsit felocsúdva az abszurditásból, hogy inkább elfogadná a meggyilkolásával kapcsolatos összeesküvést, mint Morgan magyarázatát, az állítólagos lelkész szemébe nézett és azt kérdezte:

- Miért?  Kinek a küldetését teljesítik?

 - Hogyhogy kiét? - nevetett Morgan - Az Úrét!

 Bergson lelkivilága úgy pattogott a rémület, a döbbenet és a harag között, mint egy léghoki korongja egy-egy erősebb ütés után.

- Nézze Morgan, figyelmeztetem, hogy jobban teszi, ha nem játszik velem! 

Morgan nagyot harapott a croissantból és tele szájjal, a vajas késsel gesztikulálva válaszolt.

 - Ó, én nem játszom. A játéknak már vége. Most kielemezzük a játékot.