40 méter

- 3 -

A másik kérdés a hűség az egyház felé. A hűség egy nagyon fontos erény, ahhoz kell hűnek lennem, amibe beleszülettem. Hogy is lehetne ezt a 45 évet semmissé tenni? Így nőttem fel, ebben telt a gyerekkorom és a fiatal felnőttkorom is. Igen, én valahol mindig is hittem. A kérdés tehát itt nem arról szól, hogy MEGtérek-e, hanem, hogy ÁTtérek-e egy másik vallásra. És mi van azzal a több, mint egymilliárd emberrel, akik ugyanúgy katolikusok, mint én? Ha ez egy hazugság, vagy a kereszténység egy eltorzult formája, akkor pokolra jut mindenki? Miért lenne ilyen nehéz különbséget tenni jó és rossz között? Miért hagyná Isten, hogy ennyi ember tévelyegve éljen? Mi lesz ha áttérek és mikor meghalok, megyek a pokolba, pedig eredetileg a jó úton voltam?  Mi lenne nekem a vízkeresztség? Én hiszem, hogy ami csecsemő koromban volt, az valóságos volt. Ez az alámerítkezés olyan lenne, mint egy fürdés? Nem bírna semmilyen szakrális hatással? Egyáltalán miért van szükség a felnőttkorban erre? Kati szerint fontos, hogy higgyen az ember. Nálunk a szülő hisz és a gyerek pedig a bérmálkozásban erősíti meg. Különben mi történik azzal, aki 2 évesen hal meg? Megy a pokolba? Jézus mondta, hogy aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül. Tehát, aki nem keresztelkedik meg, elkárhozik. De mégis úgy mondja, hogy aki hisz és megkeresztelkedik és nem úgy hogy megkeresztelkedik és hisz. Fontos lehet a sorrend. És egyébként is, hiába van megkeresztelkedve a 2 éves, nem tud hinni. Üdvözül akkor, vagy nem? Ez megintcsak egy kulcskérdésnek tűnik. Vajon az fontos-e hogy alámerüljön a vízben az ember, mint ahogy Kati mondta? Van-e bármi különbség a teljes alámerülés és a fejretöltés között? Egy kisbabát, ugye, nem lenne szép dolog lenyomni a víz alá. Biztos ezért alakult ki. Jézus a Jordánban keresztelkedett, 30 éves kora környékén. Vajon ott is rátöltöttek a vízből, mint a Zefirelli filmben? Vagy alámerült? Mi ennek a jelentősége? Sőt, magának a vízkeresztségnek micsoda? Azontúl, hogy olyan, mint egy belépő ceremónia az egyházba. Igazából, be kell látnom, hogy nem igazán tudom, miről szól a keresztség. 

A keresztség utáni nagyon sarkalatos különbség az áldozás kérdése. Azt nem tudom, hogy itt az oltári szentség nélkül mire mennek. Jézus maga mondta, hogy ezt cselekedjük az emlékezetére. Itt nagyon ritkán van és sokkal profánabb, mint nálunk. Nem történik meg az átváltozás - hogyan is történne felkent pap nélkül... Csak az a felkent pap szombatonként bulizni jár. Ezt mindenki tudja róla. Sofőrrel megy, azaz iszik is. Viszont olyan szépen beszél. Érdekesek a prédikációk, mert sok művészettörténeti, vagy irodalmi utalást mond. Nem konkrétan a felolvasott bibliai részről beszél, mint itt, de azért jó. Rövid, velős. Csak nehéz elfogadni úgy, hogy tudom, hogy hogyan él. Vajon hogyan lehetséges, hogy képes átváltoztatni az ostyát Krisztus testévé, miközben előző éjjel egy füstös buliban vett részt? Minden hibájával együtt, Kati jobb embernek tűnik, mint a mi fiatal papunk. 

A másik, ez a sok pedofil botrány, ami most van. Nehéz erre mit mondani. Én úgy gondolom, hogy nem magának az egyháznak, inkább az egyháztagok bűne. Ugyanúgy, mint az inkvizíció. Az sem a katolikus egyházat, mint szervezetet érinti. Pláne, nem engem. Teljesen független vagyok ettől is és a pedofil ügyektől. Aminek persze nagy része koholt vád lehet, de ha csak egy kis része is igaz, akkor nagyon nagy gáz van. Viszont, ha sok ilyen ember lenne, mint én, vagy amilyen Kati, akkor az egyház belülről lenne megreformálható. Nincs szükség még több felekezetre. Jézus egy egyházat alapított.

Gyakran elhangzott a vitáinkban, hogy én bálványimádó vagyok. Ez egy nagyon súlyos vád. Aki bálványt imád a pokolra kerül. Ebben egyet értünk Katival. Azt viszont, hogy mi a bálványimádás, máshogy értelmezzük. Amit a pogány népek csinálnak, vagyis hogy hamis isteneket imádnak, az egyértelműen bálványimádás. De nálunk többször hallottam, hogy nem szabad azt mondani, hogy imádom pl.: a csokitortát, mert Istent imádjuk egyedül. Ez az egyház lenne bálványimádó? Természetesen tilos szobrot készíteni Istenről és azt imádni. De a Bibliában is vannak tárgyak, amelyek közelebb visznek Istenhez, mint például a frigyláda. Ezt maga Isten mondta, hogy csináljanak. A mi szobraink és képeink is ezt a célt szolgálják. Közelebb visznek Istenhez, mert őt vagy valamelyik szentet jelképezik. Akihez imádkozunk az nem a szobor, hanem akit jelképez. Ez egy nagyon fontos különbség. Persze, felmerül a kérdés, hogy akkor miért van szükség a szoborra egyáltalán? Miért kerülök közelebb Jézushoz egy szobor által, ami lehet, hogy nem is olyan, mint Jézus? Miért nem olvasni erről egyáltalán az Újszövetségben? Vajon az első században az őskeresztények hogyan csinálták? 

Az is érdekes, hogy mi félünk Istentől és félünk a pokoltól is persze. De nem merjük megszólítani. Imasémákat mondunk és nem azt ami bennünk van. Vajon mennyire érdekelheti az ötszázadik Mi Atyánk az Istent? Miért a mennyiség és nem a minőség a lényeg? Úgy érezzük kellenek a közbenjárók. "Imádkozz érettünk bűnösökért". Ezek meg odaállnak Jézus elé és megszólítják. Már ha tényleg történik valami és nem öncsalás az egész.