40 méter

- 4 -

Kati megint csak nagyon sokat beszél a Tízparancsolat számozásáról. Nálunk az első parancsolat: Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj. Itt meg valami egész hosszú szöveg és két parancsolatra szétszedve. Megnéztem a mi Bibliánkban, szövegileg egyezik, de valahogy mégis egybevonjuk és azt mondjuk: Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj. Az utolsó kettőt ők egybeveszik: Ne kívánd felebarátod házát. Ne kívánd felebarátod házastársát, stb. Nálunk a második mondat eleje a 9. parancsolat: Ne kívánd felebarátod házastársát. A házat és a többi tulajdont pedig a 10. parancsolatunk írja le: Ne kívánd mások tulajdonát. Ez valahol logikus, hiszen a feleség sokkal magasabb rangú, mint a ház vagy az egyéb tulajdon. Kijár neki a külön parancsolat - viccesen mondva. Ugyanakkor a Bibliában a házzal kezdi. Vajon miért akarta Isten, hogy a 9. és 10. parancsolat ugyanabból a bekezdésből származzon, de a 9. parancsolat a bekezdés második mondatának első fele, az első mondat és a második mondat pedig összevonva alkotja a 10. parancsolatot. Nekem ez értelmetlenül túlkomplikált. Persze, Isten útjai kifürkészhetetlenek, de annyira logikus lenne így mondani: Ne kívánd felebarátod házastársát! Ne kívánd felebarátod házát, stb. És a két mondat a 9. és 10. parancsolat. Zavaros az egész, mert ha tényleg Katiéknak van igazuk a számozással, az azt jelenti, hogy szándékosan, az egyértelmű logika ellenére megváltoztatták a szöveget. Éppúgy, ahogy a Tízparancsolat elején is, azt a sok szöveget belesűrítették egy mondatba: Uradat Istenedet imádd... Persze itt érthető, mert beszél Egyiptomról a Biblia, meg mindenről ami a keresztényekre nem is vonatkozik szó szerint. Az idegen isten imádás és bálványimádás összevonása vetekszik itt a feleség és egyéb tulajdonok összevonásával. Attól függ, hogy kinek melyik a szorosabb kapcsolat. Az idegen isten imádás és a bálványimádás végül is majdnem ugyanazok. De a feleség akkor is a mi 10. parancsolatunkBA ékelődik be. Ez nem fér a fejembe. Szóval ha tényleg tudatosan lett ez megváltoztatva az bűn, hiszen felülbírálták Isten Igéjét. És miért volt szükség erre? Mikor történt ez? Vagy mindig is így számozták és a reformációval jött ez a számozás. Jó lenne jobban ismerni a történelmet. Vagy vajon a zsidók hogyan számozzák? Ez először nekik jelentetett ki és csak az Újszövetségben lett a keresztényeké.

Még mindig várnak, hogy kimenjenek az emberek. Miről szól ez az egész? A szeretetről vagy skalpokról? Megmentett életekről vagy új egyháztagokról? És mi ez? Egyház vagy biznisz? Az evangéliumot csak szeretetből lehet hitelesen képviselni. Tudom, hogy Kati szeretetből teszi ezt. Mindenki felé és különösen felém. Meg akar menteni. Azt állítja, hogy most már tisztán lát és szeretné, ha én is látnám, hogy a templomban nem tehetek semmit a megújulásért vagy a jobbításért, ki kell jönnöm. A rendszer túl nagy és erős, hogy a romlottságát meg lehessen szüntetni. És olyan ember pláne nem tud változást előidézni, akinek szüksége van a megtérésre. Nekem tényleg szükségem van rá?

És vajon tényleg ez a lényeg? Teológiai viták végeláthatatlan sokasága? És akinek igaza van, az üdvözül? Miért nem egyértelmű, hogy mit kell tennünk és hogy hogyan? A Biblia alapján egyetlen egy világos útnak kellene lenni. Félreértelmezhetetlen és felismerhető. Ami megnyugtató választ ad minden kérdésre. Ehelyett csak a káosz van az egész világban. Nem elég a sok vallás, még a kereszténységen belül sincs egyértelmű irány. Érzem, ahogy megy fel a pulzusom. Mérges vagyok, hogy az ember ennyire becsapható és ilyen könnyen összetévesztjük Isten hangját és az ördög hangját. Zaklatottságom hol ennek a közösségnek az elfogadása felé, hol pedig a gyűlölete felé billent. Fel tudnék kiáltani idegességeben. 

Nekem az igazság kell!

Meg akarom hallani Isten hangját, hogy ő mondja meg mit tegyek. Nem kell ehhez hallható módon szólnia, csak érezzem, hogy mi az, ami Tőle van és mi az, ami az ördögtől. Látni akarom a lényeget. 
Ahogy ennek az utolsó gondolatmenetnek a végére jutok, meglepve veszem észre, hogy már nem is a helyemen vagyok, hanem pár lépéssel közelebb a színpadhoz. Mi történik velem? Nekem az igazság kell, ahogy már mondtam és ehhez Jézusra van szükségem. Úgy érzem, ez a 40 méter az ismeretlenbe való utamnak a szimbóluma. 

Legyen hát így.

Ahogy közeledek a színpadhoz, egyre inkább egy furcsa érzés kerít hatalmába. Egy folyamatosan erősödő bizsergést érzek. De ez nem az érzés, amit akkor érzünk, mikor egy film vagy egy zenemű tetőpontjához érünk. Több mint bizsergés, az egész bensőmet áthatja. Egyrészt szeretnék ebbe a térbe, ami a színpadot körülveszi, még inkább belefutni. Másrészt félek, hogy mi lesz velem, ha ez még inkább erősödik. Elégek, vagy meghalok. A pásztor azt mondja, el kell mondani egy imát vele. Nem tudom, mi fog történni. Talán én is elájulok, mint azok, akiket néhány felvételen láttam. Nem tudom, mit mondunk majd el az imában. Fogalmam sincs, hogyan értékeljem az eddigi életemet. El kell-e dobni az eddigi hitem és mintha semmi nem történt volna, újra kezdeni. Nem tudom, hogy amit eddig Istenről gondoltam, valóság volt-e. Hogy volt-e valaha imám, amit meghallgatott. És ha nem, akkor most mi lesz? Itt a színpad előtt, több ezer ember között állok, de olyan, mintha senki nem lenne körülöttem. Én már nem tudok semmit. Illetve egy valamit igen: Hogy Isten itt van, én pedig hazatértem.