A vád

A büfé továbbra is üres volt. A két férfi nyugodtan tudott beszélgetni. Pontosabban, zavartalanul. A nyugodt kifejezés egyáltalán nem jellemezte Bergsont kialakult helyzetében. Ahogy elemezték a tiszteletes személyiségét, egyszer csak egy elfojtott sikoly szelte át a büfé légterét. A tiszteletes és Bergson egyszerre kapták fejüket a hang forrásának irányába, a pult felé. Semmi. Csak a pultos lány ért el a csavarhoz a Gabrielában. A csavarhoz, amit az ilyen könyvek célközönségén kívül, mindenki előre sejt. Juan-José amnéziás lesz motorbaleset következtében és csak jó néhány fejezettel később nyeri vissza az emlékezetét, amikor Gabriela a kórházi ágy mellett dúdolja azt a dalt, amire először táncoltak azon a fülledt, palenciai álarcos ünnepségen.

Visszakanyarodva a lényegesebb elemekhez, bár Bergson még mindig gyanakvóan hallgatta a tiszteletest, közelebb érezte magához, mint annak előtte, hogy kiderült, hogy az ő szenvedésein osztozik. Átérezte Jason kínját és legszívesebben visszarohant volna a kabinba és sírva könyörgött neki, hogy hagyja abba ezt a kalandozást és rohanjon haza egyetlen feleségéhez, mintha csak időutazóként fiatalkori önmagát figyelmeztetné. Persze tudta, hogy Morgan csak projekció, mégis szeretett volna tenni valamit, hogy a srác elkerülje az ő sorsát, aki már nem tudja visszacsinálni a történetet. Tanácsot viszont nem tudott volna adni, hogy mi az, ami a Jason lelkében levő űrt tartalommal töltené el és nem kéne illegális élvezetekkel betölteni.

A legnagyobb probléma az, hogy az embernek nincs hatalma a sorsa felett. De nem csak úgy értve, hogy nem uralja a körülményeket. Hanem saját döntéseiben is sokszor a meggyőződése ellen cselekszik. Morgan elmagyarázta, hogy az emberben működik kettő egymással hadakozó erő, a szív törvénye, vagy lelkiismeret, és a bűn törvénye.

Ezt Morgannek nem nagyon kellett bizonygatni, ezt a kettősséget Bergson számtalanszor megtapasztalta. Ami kicsit bonyolultabb volt az a lelkiismeret kérdése, hogy az sem mindig megbízható. Morgan rátért Chesterton történetére

-  Chesterton öntudata részben a tiédnek egy leképezése. Hozzád hasonlóan marja a vád a gázolás miatt. Az ő valóságában ez úgy jelenik meg, hogy több, mint húsz éve magánál hordja az újságot, amivel konzerválja a múltat.

- De hát azt mondtad, nem is létezett a vonatút előtt!

- Nem is!  - válaszolt fürgén Morgan - De ő ezt nem tudja. Teljes képe van az életútjáról, ami persze nem valóság, csak amennyi a tiédből lekondenzált. Szóval bizonyos értelemben, minden, ami bennetek közözs, valóság. A többi pedig körítés, amivel az énképe teljes.

 - Hmm, értem. Folytasd! Szóval a múltat, az én múltamat kondenzálta...

- Konzerválta. - Bergson kicsit megszédült már az idegen szavaktól, Morgan ajkai mögött mosoly bújkált.
- Akkor konzerválta.

- Formalinba mártotta, de erről inkább Beckettet kérdezd - nevetett Morgan. Bergson értette a viccet, de nem tudott nevetni, ezért Morgan komolyságot erőltetett arcára és folytatta:

- Ez a második nagy trauma az életedben. Ráadásul nem sokkal a válás után volt. Nyilvánvaló, hogy szabályosan jártál el, mégis bekövetkezett a tragédia és azóta is mar a tudat, hogyha nem vagy lelkileg összetörve, talán korábban képes vagy hamarabb reagálni. Teljesen össze voltál omolva Annie miatt, ez pedig mint egy kegyelemdöfés jött az életedbe. Ez viszont olyan, amiről nem tehetsz. Itt hagytad abba a templomba járást, ahogy mondtad. Nos, Bergson. Hogy őszinte legyek, kis híja volt, hogy ne húzzam rá a sakktáblát a fejedre, amikor a világnézetváltásról beszéltél. Nem voltál te soha igazi hívő, inkább csak a neveltetésedből fakadóan folytattad a szokást és néha elmentél a templomba, aztán mikor sorsod szembesített, hogy ez édeskevés, akkor úgy tettél, mint aki csalódik Istenben.

Bergson mindig úgy gondolkodott magáról, mint aki elhagyta a hitét. De Morgan jól rámutatott, hogy valódi hite soha nem is volt.

- Az eltorzult lelkiismeret egy másik érdekes vetületét mutatja Chesterton. Nem azt, amit Jasonnél megfigyeltünk, amikor némán lehet tartani kellő "gyakorlattal" - folytatta Morgan - Virágárus Chesterton teljesen összemossa a gázolásos esetet a másik cikkben részletezett gyilkossággal. Az ő tudatában a két eset egyenértékű és gyilkosként tekint magára. Pont, mint te, Bergson. Vádolod magad.

- A lelkiismeretem vádol - Bergson lelkének egy nagyon mély rétegébe sikerült ezzel betalálni. A keserűség, öngyűlölet, bűnbánat különös elegye tört fel benne rövid megszólalása nyomán.

- A lelkiismereted nem jól működik. Nem abszolút igazság szerint ítél vagy ment fel téged, hanem a te szubjektív megítélésed szerint.

- Azt mondod tehát, hogy nem gyilkosság kioltani egy ártatlan életet? - Bergson kétségbeesetten kérdezte a lelkészt.

- Azt mondom, a lelkiismereted végletesen működik. Annie esetén jogosan érzed a kínt. A balesettel kapcsolatban pedig, amit érzel az kárhoztatás és nem a valóságon alapszik.

- Te beszélsz nekem a valóságról? - Bergson haragosan védte saját bűnét. Nem engedte magát feloldozni.

- A bűn nem egy relatív fogalom - Morgan elengedte a füle mellett a megjegyzést - Nagyon is objektívan meg lehet határozni. Nem jogi, hanem erkölcsi kérdés. Ez alapján, amit Annie-vel tettél nem bűn. Te viszont belül érzed, hogy ez nem igaz. Ez a beléd kódolt mennyei törvénynek a lenyomata. Viszont az ember a bűnök elkövetése és az igazság ismerete hiányában eltorzítja a lelkiismeretét. Elnémítja, vagy bizonyos dolgokról nem is vesz tudomást. Az objektív mérce Isten Igéje. Ez tartalmaz mindent, amit a bűnről tudni kell. A lelkiismeret egy érzékelő vagy szenzor tulajdonképpen, amit Isten Igéje alapján kell kalibrálni. Csak így működik igazság alapján. Ellenkező esetben mindkét szélsőséget ki lehet használni. Elfedni, ami bűn és kárhoztatni magunkat azért, ami nem bűn.

Bergson elcsendesedett. Nehezen fogadta be ezeket a szavakat.

- A kislány halála borzasztó tragédia, nem vitatom. De az egész ügy csak egy ürügy, hogy te egy nyomorult életet élj, folyamatosan gyűlölve magad, elbújva Istentől.

- Mi a helyzet Beckettel? - kérdezte Bergson.

- Beckett szerepe kettős. Először is azt a folyamatos vívódást jeleníti meg a velem való vitája, ami benned zajlik. Akárhogy is élsz, akármi történik, akárhogy próbálod elnémítani, átvitt értelemben mi egész életedben ott vitatkoztunk benned. Hol én voltam az erősebb, de sajnos többségében Beckett. De amit mondtál, az igaz: a világnézetedet az alapján alakítottad ki, hogy beleilleszthesd a veled történt dolgokat. A téged ért tapasztalatok formálták. Ahelyett, hogy a téged ért sérelmeket egy helyes világnézet alapján, ami szintén nem a szubjektív valóságot jeleníti meg, értelmezd.

Ezzel egyet tudott érteni Bergson. Gondolkodó emberként mindig is foglalkoztatta a világegyetem eredete, Isten, az emberi élet értelme. De mint egy viharos tengeren a hajó, ide-oda sodródott a tapasztalatok hullámai között. Majd a tragédiák hatására az agnoszticizmus tengerében el is süllyedt ez a példabeli hajó. 

- Másodszor pedig a tragédiák után a munkába menekülésedet is jelenti Beckett élete. Az ordító lelkiismereted miatt minden idődet lekötötted munkával, hogy lekösd a figyelmed. Most, hogy nyugdíjas lettél, pánikba estél. Mi lesz, ha a felszabadult idődben kénytelen vagy szembenézni önmagaddal? Ezért gyorsan el is jöttél erre az útra, hátha egy kis turistáskodással el tudod odázni az elkerülhetetlent. Még ha nem is vallottad be ezt magadnak, ez az igazság. De arra biztos nem számítottál, éppen ez az út lesz az, amivel tényleg szembetalálkozol a múltaddal.

***

Bergson hosszasan nézte a már csendben ülő lelkészt. Valóban jól elkapták menekülés közben. Igazából eddig is tudatában volt az élete reménytelenségének és értéktelenségének. Ez az út helyére tette a dolgokat. Bűntől kell szabadulni, ugyanakkor hamis bűntudattól is. Tartalmat kell adnia az életének, hogy ne hiába legyen az itt eltöltött néhány évtized. Hogy ne egy ugródeszka legyen a 80-90 év szenvedés valami sokkal borzalmasabba, amit el sem tud képzelni. Hosszú percekig emésztette magában a történteket, majd egyszer csak megtörte a csendet.

- Mit csináljak, Morgan? - sóhajtott.

Morgan szeme felcsillant. Gondolatban visszarepült kétezer évet Közel-Keletre, ahol halászból lett apostol, Péter elmondta beszédét Jeruzsálem polgárainak, beszélt a közelgő ítéletről és arról, hogy akit nemrégiben keresztre feszítettek és úgy hírlik, feltámadt, Isten Fia volt. Bergson kérdés ugyanabból az összetört szívből fakadt fel, mint a jeruzsálemieké Péterékhez.

"Mit cselekedjünk?"

Morgan látta, hogy küldetésük sikeres volt, Bergson felismerte, hogy mire képes önmagában. Az élete a portfólió. Egy roncs, ami többségében értéktelen, minden jó szándék ellenére csak fájdalmat okoz másoknak és magának.

- Nézd, Bergson. Mi a kabinban csak küldöttek vagyunk. Ismerjük a szenvedésed egy-egy elemét. De el fogunk tűnni és sosem látsz minket. Ennek az egésznek az volt a célja, hogy rámutasson valakire, aki minden fájdalmadat ismeri és átélte. Aki valóságos és soha nem hagy el. Aki képes úgy elfedni a múltadat, mint a szűz hótakaró a rétet. Aki betölti az űrt, ami vákuumként szippantotta be eddig a tragédiákat. Aki elküldött minket. Mi öten csak tökéletlen árnyékok vagyunk. Annyit érünk, mint egy orvosi diagnózis. Felfedtük a problémákat, amiket te amúgy ismersz. De ez önmagában nem megoldás. A kezelés csak a vonatút után kezdődik.

***

Bergson és a lelkész még hosszasan beszélgettek a büfékocsiban. A büféslány is egy idő után elkezdett hallgatózni, mint akit váratlanul jobban el kezdtek érdekelni Morgan témái, mint a ponyvarománc. Közeledve az állomáshoz, Morgan és Bergson visszaindultak a kabinba. A folyosón Bergson haladt elöl, és megdöbbenve vette észre, hogy a kabinjuk üres. Mikor hátrafordult Morganhez, nem talált senkit. A vonat csikorogva gurult be a pályaudvarra. Bergson összeszedte a csomagját és csendben, gondolataiba mélyedve leszállt a szerelvényről.