Bergson úr letette a folyosón súlyos csomagját és barna bőrkabátja belső zsebéből elővette a jegyet. Arcától távol tartotta - erre a két másodpercre mégsem kéne elővenni az olvasószemüveget.

"Száztizenkettő - száztizenkettő" olvasta le először a jegyről, majd a kabinajtó feletti fehér táblácskáról a számot. Stimmel. Az ülés számát felesleges is volna ellenőrizni, hiszen a kabin üvegajtaján keresztül már látta, hogy csak egy hely maradt üresen, bizonyára az az egyes számú ülés. Kinyitotta a tolóajtót, belépett, beemelte csomagját, köszöntötte utastársait, majd behúzta maga után az ajtót. A vonat hangos zakatolása egyszer csak tompa háttérzajjá szelídült a kabin belsejében. Az egyik fiatalember nyomban felállt, hogy segítsen Bergson úrnak feltenni a csomagját. Ő elfogadta a segítséget, jóllehet a fiatalember alacsonyabb és vékonyabb is volt nála. Halk sóhajtással ült a bordó huzatú ülésbe és megkönnyebbülten simította végig a jól megmunkált sötétbarna karfát. Cseresznye - gondolta, s bár nagyapja asztalos volt, ez inkább csak egy tipp volt, mint tényállítás.

Lassan végignézett a kabinban ülőkön, hogy lássa, kikkel utazza végig a hét és fél óra menetidőt, de vigyázott arra, hogy ez mégse legyen kellemetlen a többiek számára, és ne vegyék úgy, hogy méregeti őket.

Vele szemben, az üveges tolóajtó mellett egy csinos, fiatal hölgy ült, aki szemlátomást azzal a fiatalemberrel utazott együtt, aki az előbb a csomagját felsegítette. A húszas évei közepén járó lány a kabin méretéhez képest talán kicsit több parfümöt használt a kelleténél, ugyanakkor nem lehet állítani, hogy hivalkodóan öltözködött volna. Hosszú, hullámos, vörösesbarna haja volt és zöld szeme. A lány udvarlója, vagy férje talán, a harmincas évei elején járhatott. Középmagas, sportos alkatú és jó megjelenésű volt. Az a típus, akinek jól áll a kissé hosszú, rakoncátlan haj és az egy-két napos borosta. Látszott, hogy rengeteget utazik, talán többségében inkább a természetben, sokat sátrazhat, mégsem ápolatlan. A nagy, zöldes-barnás hátizsák, kisméretű notesz, barnás lapokkal szinte állandó kötelező kiegészítők az ilyen típusú fiatalok számára.  Ha pár évtizeddel korábban születik, ez a fiú hippi lenne, ha néhány évszázaddal korábban, akkor pedig egy vándor. 

Egyébként Bergson úr jó megfigyelő volt. Nos, ezt a kijelentést talán kicsit árnyalni kéne... Szerette megfigyelni a dolgokat és szemlélődő életmódot élni és egyes részletek nagyon meg is ragadták a figyelmét és sokáig emlékezett rájuk. Más részletek azonban, mintha teljesen kívül estek volna a látókörén. Azt gondolhatná valaki, hogy a lényeg volt az, ami megfogta és a mellékes dolgokat az agya kiszelektálta. Ez bizonyos esetekben így is volt. De nem mindig. Bergson úr kicsit a művészekre jellemző egyedi látásmóddal rendelkezett. Például, egyszer, mikor a feleségével vendégül láttak egy házaspárt, a vacsora után, mikor a vendégek hazamentek, Bergson nem emlékezett a hölgy hajának színére. Fülbevalóját viszont minden részletében megfigyelte, akár hetekkel később is teljes precizitással le tudta volna rajzolni.

Érted már, hogy miért nem elég pontos kifejezés Bergsonra, hogy "jó megfigyelő"?

Nem mintha, valami különös vonzódása lett volna az ékszerekhez, de most is a vele szemben ülő két fiatal gyűrűi kötötték le a figyelmét. A fiatalember Bergsonnal szemben középső helyen egyszerű, arany karikagyűrűt viselt. A lány szinte pont ugyanolyat, egy kissé talán vastagabbat, a két szélén két hajszálvékony ezüstcsíkkal. Középen pedig a női gyűrűk elmaradhatatlan tartozéka, az ékkő, melyet négy kis arany szarvacska fogott közre. Cirkónia, nem gyémánt, hiszen alig feltűnően, de azért látható a kopás nyoma a kövecskén. Ezek szerint pedig több éve házasok. 

"A fiú nyelvtanár lehet, vagy irodalommal foglalkozik" - gondolta Bergson. Abban biztos volt, hogy rengeteget olvas. Hogy az arcáról, az öltözködéséről vagy a viselkedéséből vonta le ezt a következtetést, nem tudom. Lehet, hogy mindegyikből egyszerre vagy csak intuíció. Mindenesetre, ez a sejtés hamarosan be is igazolódott, mert a férfi eltette a noteszt, amibe addig írt és egy puha borítójú könyvet vett elő. "Talán mégsem irodalmár, azok nem olvasnak ponyvaregényeket." Bergson visszapillantott a lányra, hogy az ő foglalkozását is megtippelje.

"Boltban dolgozik, talán könyvesboltban" - és akkor meg is van, honnan az ismeretség. A lány nem olvasott, nem csinált semmit. Ő Bergsont figyelte, valószínű észrevette, hogy a férfi őket figyeli. Ezért továbbkapta a tekintetét, szemben az ablak mellett ülő középkorú férfira. Egyszerű ruhában volt. Világos ing, rajta egy furcsa árnyalatú, zöld kötött mellény, kissé kibolyhosodva. Talán pék vagy szakács. Egy napilap volt széthajtva a kezében és elmerülten olvasta. Az újság Bergson felé néző oldala egy feltételezett gyilkosságról számolt be, ami a városban történt. Az ő helyéről csak a szalagcím volt olvasható, de az alapján a rendőrség nagy erőkkel keresi az elkövetőt. Bergson nem hallott erről sem a rádióban a pályaudvarra menet, sem otthon a tévében. El is határozta, hogy majd amikor a férfi abbahagyja az olvasást, elkéri az újságot.

A közvetlenül mellette ülő ember 40 és 50 év között lehetett. Farmernadrág, fekete garbó volt rajta. Egyenesen előre nézett, valamin gondolkozott. Vékony, fémkeretes szemüvegének lencséjén az oldalról besütő nap könnyedén láthatóvá tette a port és az ujjlenyomatokat. A férfi egyszer csak levette szemüvegét, egy kendőt vett elő és megtörölte szemüvegét. A kendőbe egy díszes, piros A betű volt hímezve.  Bergson könnyedén összeállította magába a leírást: a férfi valószínűleg egy könyvelő, aki munkájából adódóan ért a pénzhez, és szerény fizetéséből összespórolta a vonatjegyre valót. Valami fontos feladata van, nem magánútra megy, hiszen akkor elhozta volna feleségét, akinek nyilvánvalóan A betűvel kezdődik a neve. A kendőt még az udvarláskor kaphatta a férfi. Kissé ódivatú - gondolta Bergson - de láthatóan ez a férfi szereti a feleségét és sokat jelenthet neki az a kendő, ha több év házasság után is még magával viszi.

Bergson úr oldalán az ablaknál egy őszes, de nem túl idős ember ült. Hasonló korosztály, mint a "pék", ötvenegynéhány éves. Ő is szemüveget viselt, hasonló típust, mint a könyvelő. Ő azonban elegánsabban volt felöltözve. Fehér ing, fekete zakó, fekete nyakkendő. Jegyzeteket olvashatott, néha bele is írt, olykor a kabin tetejére bámulva gondolkozott, miközben alig észrevehetően mozgott a szája. "Szellemi munkát végez... egyetemi tanár... és talán épp egy órára készül." - alakult ki Bergsonban a kép az utolsó útitársáról is.

Egy fiatal, irodalom iránt érdeklődő pár, egy könyvelő, egy pék és egy egyetemi tanár - aligha tűnt érdekes társaságnak. Bergson tehát velük tölti a következő, meglehetősen hosszúnak tűnő 7 és fél órát.