110 méter

- 3 -

Visszatérve a bűnre, nagyon hamar átláttam azt a vívódást, ami sokunkat kínoz. Engem valahogy az átlagnál sokkal jobban. Ha tényleg nagyon őszinte akarok lenni, abban talán még most is hiszek, hogy az ember szellem, lélek és test egysége, bár ezt nyilván tagadom mások előtt. De hiába az időről időre felbukkanó materializmus, amivel csak az ordító lelkiismeretemet akarom elhallgattatni. Pont, mint amikor a papagáj kalitkájára ráterítik a lepedőt. Elaltatom. De most már teljesen értelmetlen az öncsalás, hiszen erre a 110 méterre teljesen lényegtelenné vált, hogy mit gondolok és mit "kellene" gondolnom. Úgyhogy, akkor őszinte leszek magamhoz. Na szóval, a lelket úgy képzelem el, mint valami összekötő kapocs a fizikai test és a spirituális eredetű szellem között. Kommunikál a szellememmel és a testemmel is. A test esetén nagyon egyszerű. Különböző anyagok felszabadulnak a véremben, annak hatására, amit a lélek üzen. Mondjuk, mint az előbb az adrenalin. A lélek küldi az üzenetet, például adrenalin formájában, hogy felkészítse a testet a veszélyre. Csak a test képes elhárítani a veszélyt, viszont felfogni nem képes azt, ezért kell a lélektől az üzenet. A szellemtől is jön információ a lélek felé. Amikor Isten-élményem volt, akkor úgy gondoltam, hogy az öröm, amit érzek a szellemem üzenete, mivel csak az képes Istent felfogni. Aztán volt, amikor ez tovább ment a testemre és libabőrös lettem, vagy elkezdtek folyni a könnyeim. Nem éles határvonalakat képzeltem el a test-lélek-szellem között, hanem elmosódott átmenetet, mint a szivárvány színeinél. A valóság persze ennél sokkal bonyolultabb lehet, de az én rendszerembe ez a kép beleillett.

A problémám gyökere az volt, hogy a test felől is érkezett bőven információ a lélek felé. Például egy vonzó női test látványa felszabadított hírvivő anyagokat a véremben, üzenve a léleknek, hogy hiába mondja a szellem, hogy most fordulj el, ez nekem, a testnek jó érzés, tehát jó. Számtalan ilyen szituáció adódott más és más kiváltó okokkal. A szellemem pedig küldte a szellemi információt erkölcsi törvényekről. A szellem a belehelyezett törvény szerint akart élni, a test pedig a fizikai megtapasztalások alapján. Olyan tusa volt ez, amit egyre nehezebben viseltem. Persze, el is buktam számtalanszor, akkor pedig kínzó vádlás gyötört.

A bűn tényleg elválaszt Istentől, mert nem éreztem ima közben, hogy ott lenne és meghallgatna, amit korábban igen. Ezért hamar abba is hagytam az imádkozást. Úgy beszélni, hogy senki nem figyel, hatalmas időpazarlás - gondoltam. Egy idő után úgy éreztem, hogy a korábbi állapotom csak öncsalás volt és az az érzés, hogy nincs imameghallgatás, az a valóság. Az az élmény, amikor a Bibliából valami megvilágosodik és úgy érzem Isten szól, az is öncsalás. Érdekes, hogy mennyire meg tud változni az ember. Ami addig az életem középpontja volt, kezdett kiszorulni a perifériára.