Az újság

     A vonat megállás nélkül folytatta útját a végállomás felé. A kabinban most Emily, Jason és Bergson között alakult ki egy újabb beszélgetés. Emily lelkesen mutatta be a nyelvkönyvet Bergsonnak, aki a kezében tartva lapozgatta azt. A könyv rövid történeteket és az ahhoz kapcsolódó feladatokat tartalmazta fejezetekre osztva. A történetek középpontjában egy kisfiú és legjobb barátja egy kutya állt.

     - A kutyának van egy titka, amiről még a kisfiú sem tud - magyarázta izgatottan Emily - amikor egy új nyelvtani rész jön, felegyenesedik, köpenyt és szemüveget vesz fel és ő lesz professzor Herbert von Stoff, aki elmagyarázza ezekben a keretes részekben az új nyelvtani szabályt - mutatott egy ilyen bekeretezett részre, ott ahol Bergson épp tartott a lapozásban. Nem merte megkérdezni, hogy miért német nevet adtak a kutyának egy angolkönyvben. Talán a múlt század eleji nagy, német tudományos pionírjai (Einstein, Heisenberg, Schrödinger stb.) ültették el azt a képzetet, hogy a Herbert von Stoff tipikus tudósnév.

    - A fejezetek elején a rövid történetek lazán, de összefüggnek, és kicsit, mint a régi, lapozós kalandkönyvekben, a gyerekek is befolyásolják a sztori menetét - tette hozzá Jason - Emily ezt nagyon ügyesen oldotta meg. Lapozni kell aszerint, hogy a történetet milyen irányban szeretnék folytatni és így van mikor egy ismétlő részhez is eljutnak az új anyag mellett. 

    - Igyekeztünk úgy összeállítani a történeteket, hogy a legizgalmasabb részeknél jöjjön az új szavak legnagyobb része. Így meg kell küzdeni azért, hogy kiderüljön a történet vége. Ha érdekli őket a csattanó, szeretnék megtudni a befejezést, ahhoz érteni kell azokat a szavakat. Így észre sem veszik és szótáraznak, és ami még jobb, jobban meg is jegyzik az új szavakat.

    Emily-n érezhető volt, hogy bár most kicsit a bemutatóra is gyakorol, őszintén lelkesedik a munkájáért. Nagyon jó, hogy Jason-t is belevonta a készítésbe, és ő tudott a tanórák tartása mellett a rajzolással is foglalkozni, amit igazán szeret. A könyv okosan volt felépítve, de az illusztráció is nagyban hozzájárult a nagyszerűségéhez. Jason nagyon tehetséges - gondolta Bergson - vajon milyenek lehetnek a versei?

...

      Újra csend volt a kabinban. A tea elfogyott, Bergson szórakozottan a kavarópálcát forgatta kezében. Sok gondolat kavargott közben a fejében és a finommotorikus mozgással lefoglalta agya egy részét, felszabadítva a kreativitásért felelős régiókat, hogy rájöjjön az újság titkára. Időnként a professzor és a lelkész beszélgetésén is töprengett. Mennyire nehezen kibogozható az igazság. Sokszor emberek mennyire görcsösen ragaszkodnak az igazukhoz. Ez a két, a maga területén tudós ember pedig sorra lepték meg a másikat erős érveikkel. És bár látszott, hogy egyikük sem meggyőzhető, mégis egy magasabb szinten zajlott a beszélgetés, mint az átlagember vitája. Lehet verbális erőszak és a másik karaktergyilkolása nélkül, érvek mentén összeütköztetni a nézeteket? Ez a mai világban kész csoda - gondolta Bergson magában. 
     Az az üresség, hiábavaló érzés, amiről Morgan beszélt, az a szűnni nem akaró elégedetlenség pedig nagyon is ott volt benne. Mindig úgy gondolta, hogy ez azért van, mert nem olyan a sorsa, mint szeretné. Egy unalmas élet jutott neki, ennyi. Akik nem érzik ezt a hiányt, úgy gondolta, szerencsésebbek az életben. De valójában, mikor Bergson el is érte sokszor a célt, amit akart, a boldogság tiszavirág életű volt. Lehet, hogy az istenképűségre teremtett emberben a hiány éppen az Isten? Akkor ez az utazás sem fogja beváltani a hozzáfűzött reményeket. Persze, ennek az útnak nem elsősorban a boldogság szerzése a célja.

     A gondolatmenetből kizökkentette, hogy Dr. Beckett belépett az ajtón. Befejezte a cigarettázást és visszaült helyére. Morgan tiszteletes vele tartott, jóllehet ő nem dohányzik, de továbbra is kint maradt a folyosón. A kabin ajtó üvegén át látszott, hogy a tiszteletes a távolba néz és hagyja, hogy kissé őszes haját ide-oda tépázza a menetszél. Közben Beckett újra a jegyzeteivel kezdett el foglalkozni. Egy kis, gyűrött, felülspirálozott noteszbe írt. Valószínű pályájának kezdete óta megvan ez a viseltes darab. Egy egyetemi tanárnak futná új füzetre, ez valami professzoros hóbortszerűség lehet - gondolta Bergson. Chesterton ébren volt, elővett egy szendvicset és azt ette az újság fölött. Csöndben maga elé nézett. Nem túl jó étvággyal, meglehetősen lassan evett és közben maga elé nézett látszólag Jason térde felé, de valójában a semmibe meredt. Az újság még mindig össze volt hajtva, de a felső sarkán most is tisztán látszott a dátum: 1999. április 17.

 ***

      Egy húsz évvel ezelőtti újság. Mit keres ennél a zavarodott embernél? És miért pont az a nap? Április 17. Bergson élete egyik legrosszabb napja. Most újra átgondolta az akkori eseményeket, mint már megannyiszor. Ez az újság hozta vissza az álmot is, pedig már rég nem álmodott erről. Az éjszakái továbbra sem voltak maradéktalanul nyugodtak, de legalább ez az álom egy pár éve nem tért vissza. Elég az, amikor ébren jut az eszébe.
     Mit csináljon virágboltos Chestertonnal? Ki kell deríteni, miért van nála az újság. Lehet, hogy csak egy őrült, akinek megszűnt a valósággal a kapcsolata és teljesen véletlen a dátum. De talán célozni akar valamire. Lehet, hogy a kislány hozzátartozója? Ennyi év után jött bosszút állni? Bergson elhessegette ezt a gondolatot. Ahhoz túlságosan keveset foglalkozik ővele. Simán elalszik. Rá sem néz. Magának való alak. De akkor talán a gyilkossággal van összefüggésben.        Most annál a cikknél van kinyitva az újság. Bergson úgy emlékezett, hogy hamar elkapták a tettest. Lehet, hogy Chesterton az. Elengedték jó magaviseletért. Szoktak ilyet. De egy gyilkost? Minden magyarázat túl valószerűtlen.

      Az igazat megvallva, Bergson túlon túl a logika oldaláról fogta meg a dolgot. Nem is sejtette, hogy a valódi magyarázat legalább ilyen valószerűtlen.

*** 

     Bergson szeretett volna beszélgetést kezdeményezni Chestertonnal. Csak az újság érdekelte, de arról nem beszélhetett. Egyrészt nem akarta felfedni a többiek előtt, hogy mi történt 1999. április 17-én. Másrészt, nem volt biztos benne, hogy Chesterton tényleg tudatosan utalni akar valamire az újsággal. Csak ne lett volna ennyire érdektelen ez az ember. Ha nem lenne nála ez az újság, senki nem figyelne rá. Nos, a fülkében utazókra ez igaz is volt. Több órája egy kabinban ülnek vele és senki még csak rá sem nézett. Egyedül Bergson próbált vele beszélni. De a legérdekesebb dolog, ami hozzá fűződik, hogy elcserélte a helyét a tiszteletessel. 

- Jól megy a virágüzlet, Chesterton? - szánta el végre magát Bergson.

Chesterton felnézett az újságból. Pár centivel leeresztette a kezében tartott szendvicset és egy pillanatra a rágást abbahagyva Bergsonra nézett.

- Mikor, hogy - szűrődött ki a válasz a félig megrágott étel mögül. A virágboltos nyelt egyet és folytatta - Vannak jó időszakok. Halottak napja, Valentin-nap, ballagás. Máskor meg pang.

- Az üzlet - fejezte be Bergson a mondatot. 

- Ja.

Ezt a motyogást! Valahonnan a keleti országrészből származhat a beszédéből ítélve. Na és most mit fog Bergson kérdezni? Az újság körüli rejtély és Chesterton végtelen szürkesége harcolnak, hogy folytassa-e egyáltalán a beszélgetést.

- Mióta csinálja?

- Régóta. 16 voltam, mikor elkezdtem.

- Az szép.

     Bergson úgy érezte, feladja. Nem gondolta már, hogy ennek a szegény, szerencsétlennek bármi hátsó szándéka lenne. Egész életében virágboltos volt. Egy unalmas élet, amit látszólag megszokott és nem zavarta, hogy évtizedek óta nem történik semmi. Hogy ugyanott tart, mint 16 évesen. Az újságra továbbra sem volt magyarázata, de ekkor Chesterton lapozott egyet. Bergson megint érezte azt a mellkasszórító érzést, amit korábban. Chesterton, ő és Dr. Beckett is pontosan ugyanarra a cikkre néztek, melynek címe:

"Halálos gázolás a Mandulavirág utcában."

Beckett pedig az újságról egyszercsak Bergsonra nézett.