Ki kicsoda?

- Tudják... Mindannyian hallhatták, amikor korábban ebben a fülkében szó esett a véletlenekről.

Bergson hangja nyugodtnak tűnt, de szemei izzottak, ahogy végignézett a kabinban ülőkön.

- Nos, Chesterton, Ön éppen aludt, de szerintem érteni fogja, amit most mondok. Én nem vagyok annyira szigorú az esetlegességgel kapcsolatban, mint Morgan tiszteletes. Úgy gondolom, hogy létezik véletlen. De mint mondtam korábban, én a kártyajáték közben számolom a lapokat, ezért észreveszem, ha valami nem stimmel.

    A kabinban ülők csendben nézték Bergson, mintha attól félnének, hogyha közbevágnak, akkor elmérgesedhet a helyzet. Bergson termete, mély hangja tekintélyt parancsoló volt.

- Például, ha észreveszem, hogy valakinél túl szerencsés a lapjárás, elkezdem figyelni az illető kezében levő kártyalapok hátoldalát, hátha találok valami anomáliát. Feltehetőleg a játékos kicsit "rásegít" a szerencsének és egy másik pakliból csempész be lapokat. Én ilyenkor nem szólok, csak számolok. És amikor úgy látom, hogy kiment az összes ász és a barátom ászt tesz, akkor lecsapok és felelősségre vonom. 

    Beckett mozgolódni kezdett. A hosszan tartó ülés kényelmetlenségét lábai keresztbe tételével próbálta enyhíteni. Látszott rajta, hogy érzi, hogy a helyzet súlyos, de nem érti, mire célozgat Bergson.

- Nos, Uraim és kedves Hölgyem - fordult Bergson Emily felé -  jelenteném, hogy kiment az összes ász. A mai nap ebben a fülkében mindenki hazudott valamiről. Ez persze nem probléma, hiszen nem ismerjük egymást, talán sosem fogjuk újra látni egymást, nem szükséges az igazságot mondani. Blöffölni szabad. Csakhogy figyeltem a lapok hátulját és észrevettem, hogy bizonyos kártyák kopottabbak a többinél, tehát másik pakliból származnak. Ami most arra visz, hogy ezt nyíltan leleplezzem az az, hogy minden játékostársam alkalmazza ezt a trükköt és nekem úgy tűnik, hogy minden kedves játékostársam ugyanabból a pakliból csempészi be a lapokat.

     Chesterton a többiekre nézett, figyelve a reakciójukat. Látszólag semmit nem értett. Bergson is figyelte a reakciókat és titkon  remélte, hogy elmélete helytálló. Erőt vett magán, és belekezdett a leleplezésbe:

- Mert vegyük csak Mr. és Mrs. Harpert. Mr. Harper unalmas munkája végre egy érdekes fordulatot vett, amikor kreativitását és grafikusi tehetségét megcsillanthatja és nem nyelvtani szabályokat kell újra és újra elmagyaráznia diákjainak. Mr. Harpernek minden oka meglenne az örömre, hiszen feleségével útnak indultak, hogy bemutassák a könyvet. Azonban Mr. Harper láthatóan ideges. Lámpaláz - gondolhatná akárki. Én viszont úgy érzem, hogy Mr. Harper lelkiismeretét próbálja csitítgatni a firkálgatással. Azt gondolom, hogy Emily nem Mrs. Harper, csak egy kolléga. Az igazi Mrs. Harper otthon van, kezén az arany gyűrűvel, amin talán van ékkő, de biztos nincsenek ezüstcsíkok, hiszen a férje gyűrűjén sincsenek.

     Emily közbe akart szólni, de Bergson kezének feltartásával csendre intette
- És feltételezem, hogy az igazi Mrs. Harper azt gondolja, hogy a férje és a kolléganője az új könyvet mennek népszerűsíteni, ami talán igaz. De több van Önök között egyszerű kollegiális viszonynál, nem igaz? 

 Emily lesütötte a szemét.

- Haladjunk sorban az ablak felé. A tiszteletes egy kicsit keményebb dió volt - fordult Morgan felé. - Nagyon jó meggyőzőképessége van és a mondanivalója is tartalmaz érdekes és megkapó elemeket. Látszik, hogy tényleg lelkész és nem is akármilyen. A hívei örülhetnek, hogy ilyen széles látókörű és éles eszű pásztoruk van. Én magam még nem tudnék állást foglalni a Dr. Beckett-tel folytatott vitájában, de látszik, hogy bár hisz a természetfelettiben, józan ember.
A tiszteletes arcáról le lehetett olvasni, hogy sejti: ezek a látszólag dicsérő szavak csak bevezetői valami nagyon kínosnak. Bergson hatásszünetet tartott. Emily kifejezéstelen arccal tekintett el a férfi mellett, Jason is maga elé meredt, látszott, hogy nem érdekli, Bergson mit fog felfedni a többiekről, épp elég neki magával elszámolni.

    Chesterton zavartan nézett Dr. Beckett-re magyarázatot várva. A professzor azonban nyugodtsággal figyelte Bergson monológját.
- De Önnek is van egy titka, amivel kapcsolatban úgy érzem, én egy csak fedő történetet hallottam. Hogy létezik, hogy egy szilárd hitű lelki vezető, aki megingathatatlanul hirdeti Istent, a túlvilágot és a mennyet, 5 év után sem tudja feldolgozni felesége elvesztését? A különös ragaszkodása a feleség nevének kezdőbetűjével hímzett kendőhöz első hallásra egy romantikus gesztus, de az Ön helyzetében nem racionális. Márpedig, ha Ön bízik abban, hogy az elhunyt Istennél van a mennyben, akkor egy egészséges hiányérzet mellett nyugodt, hogy a neje már jobb helyen van, senkivel sem cserélne itt a Földön. A kendőhöz való ragaszkodása egy mélyebb sebet sejtet, mint először gondoltam. De most én úgy sejtem Adriana elhagyta Önt. Akár az Ön hibájából, akár nem, ezt Ön nem képes feldolgozni és az udvarlás időszakát a kendőben konzerválva próbálja a valóság terhét enyhíteni. Mindehhez semmi közöm, rendben van, hogy nem osztja meg egy vadidegennel. Mégis azt érzem, hogy itt több van a háttérben, mint egyszerű titkolózás. Úgy érzem, hogy egy játék része lettem, ahogy Önök közé kerültem. De ne szaladjunk ennyire előre. Térjünk rá a professzorra. Beckett családi életéről annyit tudtam meg, hogy gyakorlatilag nem létezik. Elhiszem. Nem kétlem azt sem, hogy egyetemi oktató és hogy előadásokat fog tartani. Észrevettem azonban, hogy többször is rápillantott a Chestertonnál levő újságra, mint ahogy én is. Persze felmerült bennem a kérdés, hogy a professzor miért nem furcsállja, hogy egy hírközlő napilap húsz évvel ezelőtti kiadását olvassa, de rendben. Nem vette észre. Magasabb rendű gondolatok járnak a fejében. Esetleg a saját tudomány területén már sokkal nagyobb anomáliákkal is találkozott, ez az apróság fel sem tűnik. Ez egy lehetséges magyarázat. De azt nem tudom sehová sem tenni, hogy az előbb, mikor rám nézett, akkor azt láttam a szemében, hogy tudja, hogy miért gyanakszom.

- És itt kezdett el szöget ütni a fejemben, hogy az Önök hazugságai nem izolált esetek, hanem nagyon is összefüggnek. Van egy közös pont, ahol a szálak összefutnak. Ezek alapján pedig ki lehet mondani, hogy feltehetően ismerik egymást. Nem véletlenül kerültek ebbe a kabinba, ahogy én sem. Ez az egész bárkinek összeesküvésnek tűnhetne vagy paranoiának. Nekem azonban nem az. Egy valamit viszont én sem értek. Hogy mi a céljuk? Szóval szeretném, ha most őszintén bevallanák, hogy az elméletem mennyire áll messze az igazságtól, különben elintézem, hogy a rendőrök már várjanak bennünket az állomáson.

 Néhány másodpercnyi, de örökkévalóságnak tűnő szünet után, melyet csak a vonat menetzajai és Bergson ideges légzése tört meg, Morgan felállt és azt mondta:

- Nyugodjon meg Bergson! Jöjjön velem a büfébe, meghívom egy kávéra és minden kérdésére válaszolok.  Ígérem, a többiek itt lesznek, mire visszatérünk és minden rendben lesz.

Bergson nem válaszolt, nem is bólintott. Mereven nézett a tiszteletes szemébe és kinyitotta az ajtót jelezve, hogy csak ő inkább csak követné.