Annie

- Jaj, ne! - nevette el magát Annie - Ezt valami filmből szedted.  
A fiú 26 éves volt, a lány még csak 20, de érettségük alapján ez akár fordítva is lehetett volna. Próbálta lenyűgözni a lányt mindenféle romantikus szöveggel, ami csak az eszébe jutott, és ahogy körülugrálta kissé egy hiperaktív hatását keltette. Persze a srácnak helyén volt az esze és a szíve is, ez csak amolyan színjáték volt. Kissé talán ódivatú kapcsolatban voltak, ami abból a korból származott, mikor a szerelem még nem züllött le a vegetativitás szintjére, hanem a két lélek összeolvadása volt a lényeg és nem ennek testi kifejeződése.

- Tudod, mikor kislány voltam, de kicsit idős már  a Micimackóhoz, az anyukám nyomban áttért Jane Austenra és minden este abból olvasott nekem, ahogy vele is tette a nagymamám annakidején. A család női tagjainak három generációja nevelkedett Jane Austenon. Egy hollywoodi forgatókönyvíró szövege ide kevés lesz - Annie próbált szigorúnak tűnni szemöldökei összehúzásával, de az arcán bujkáló mosolynak köszönhetően inkább cinkostársnak tűnt. Bergson nagyon is látta ezt, ezért színpadiasan folytatta az udvarlást, mintha Mr. Darcy-t utánozta volna. Elváltoztatott hangon a lány arcát "a hamuszürke égen nyiladozó pitymallat bazsarózsái"-hoz hasonlította. Természetesen Annie ezt újabb nevetéssel jutalmazta. A éjszakai rét ott állt előttük melyet csak a hold, a csillagok és a 20 éves Volvo fényszórója világított meg. Nem voltak túl messze a várostól, mindössze 10-15 km-re, mégis valahogy a semmi közepén.

- Tudod, mit szeretnék most csinálni? 
A lány várakozón nézett. Vajon megint valami idétlen vicc következik vagy egy újabb filmes idézet, esetleg valami komoly, mély gondolat arról, hogy mennyire szereti őt ez a fiú? Bergson kinyújtotta kezét és egy buckára mutatott.

- Azon a dombon feküdni, felfelé nézni az égre és megállítani az időt egészen addig, amíg össze nem számoljuk az összes csillagot.
Annie mutató ujjával kitátott szájára mutatott, mintha ledugná az ujját a torkán jelezve, hogy ez egy kicsit túl nyálas volt. Ezen mindketten nevettek. A fiú azért szótlanul kézen fogva felvezette arra a bizonyos dombra, majd egyszer csak letérdelt.

- Micsi?! - sikoltott fel Annie.

      Csak úgy, mint minden fiatal lány, Annie is sokféleképpen elképzelte ezt a pillanatot. Egy kőhídon állva, miközben egy idős pár gondolázik el alattuk a híd alatt a folyón, jelképezve, hogy az ő szerelmük is öregkorukig, sőt egészen halálukig tart. Vagy még tovább. Esetleg egy tér közepén, ahol nem kis feltűnést keltenek és az igen kimondása után japán turisták százai törnek ki tapsviharban, mert bár egy szót nem tudnak a nyelvből, ez a pillanat olyan univerzális, hogy mindenki számára érthető. Esetleg egy múlt század elejét idéző elegáns étteremben, felettük hatalmas, antik csillár, körben gyertyák, és ahogy egyszer csak feltűnik egy vonósnégyes és a francia pincér hozza a gyűrűt és átadja a fél térdre ereszkedett fiúnak. És még ezerféleképpen megjelent ez Jane Austen-on érlelt fantáziájában, amely esetenként fehér galambokból és mókusokból álló kórust is tartalmazott. De itt most nem volt kőhíd, csak egy domb. A turisták vakuját az öreg kocsi fényszórója helyettesítette. Nem volt vonósnégyes, csak tücsökcipiripelés, ami zengett a réten, aranycsillár helyett pedig az éjszakai égbolt terül el felettük. Bergson belekezdett a monológjába, hogy mennyire felforgatta Annie az életét, hogy szüksége van rá, hogy kiegészítse, hogy Annie nevessen, amikor ő csak sírni képes, legyen Annie a káosz az ő precíz és rendszerezett világában (ezen az önironikus megjegyzésen persze megint csak nevettek), hogy mennyire élvezte az elmúlt pár hónapot, mióta megismerte és milyen jók voltak együtt a kávézások, mozizások, kirándulások, de leginkább a hétköznapi dolgokban szeretne vele osztozni, mindenen, ami unalmas és profán, de Annie-vel még talán az is csodálatos élmény.

     Annie a meglepetéstől és a meghatottságtól földbe gyökerezve nézte a lábai előtt térdelő Bergsont. Tudta, hogy a fiú teljesen beléhabarodott és nagyon élvezte a társaságát, de józan fiatal nőként végiggondolta, hogy képes-e egy egész életen át vele élni. A mai lányoknál ez nem szempont, de ő nagyon is egy életre szóló társra várt. Egy olyan férfira, aki mellett biztonságban és törődik vele, akkor is, amikor már "öreg lesz és csúnya" - ahogy Bergson szokta neki mondani. Tudta, hogy bár teljesen lökött a srác, de a szíve mélyén ilyen ember. Amennyire egy ilyen helyzetben lehet, még egyszer végiggondolta, amit titokban már többször is. Igent mondott és könnyes szemmel nézte, hogy a fiú az ujjára húzza az arany jegygyűrűt, amin látszott, hogy a fiú anyagi helyzetét tekintve hatalmas áldozattal járt. Komolyan gondolta.

- Örökké - mondta Bergson.

-Örökké - egyezett bele Annie.

     Kézen fogva sétáltak vissza a dombról, Bergson dzsekije Annie hátára terítve. Nem szóltak egy szót sem, csak belül gondolataikban tervezték együtt a közös jövőt. Bergson sosem volt még ilyen boldog. Elképzelte a fényes jövőt számtalan kalanddal, amit ezzel a lánnyal fog együtt átélni.  Az első közös kalandra nem is kellett sokat várni, mert ahogy átszelték a rétet, a Volvo fényszórója az akkumulátor lemerülése miatt kialudt.