Álom

- Uram, nyugodjon meg. Lélegezzen rendesen és fújjon ide jó erősen.

- Meghalt? - kérdezte Bergson kétségbeesve. A napszemüveges rendőrnő közben visszatért a papírokkal a kocsitól. Mikor visszaadta őket Bergsonnak, egy bólintással jelezte kollégájának, hogy rendben vannak.

- Fújjon ide, kérem. - a férfi rendőrtiszt a fehér kis tölcsérre mutatott és közelebb tette Bergson szájához a készüléket. Bergson a sokktól remegve fújt egyet.

- Meghalt?

A rendőrtiszt arca felé fordította a kijelzőt.

- Még egyet, de most kicsit erősebben.

A szonda nem mutatott ki semmit, a rendőrök a jegyzőkönyvvel további részével kezdtek el foglalkozni. A személyes adatokat a rendőrnő már kitöltötte az személyi igazolvány és a jogosítvány alapján és az autó adatai is ki voltak töltve. Ami visszamaradt, az az esemény pontos leírása. Ez a férfi írta már, a nő csak figyelt, de nem válaszoltak Bergson kérdésére. A járda szélén ülő és hisztérikusan zokogó anyuka látványa azonban nem sok jóval kecsegtetett.

- Úgy néz ki, ma senkinek nincs jó napja... Kezdtük a napot egy gyilkossági helyszíneléssel, most meg ez - háttérből a rendőrnő hangja hallatszott, ahogy a kollégájával beszélt, de Bergson nem tudott rá figyelni, egyre csak az anyát nézte.

A nő férje egy plédet terített rá, bentről hozott egy pohár vizet és próbálta nyugtatni feleségét. Neki most erősnek kellett maradni és egy időre legalábbis kizárni a szívéből a gyászt. Bergson az autójában ült, két lába az úttesten, arca a kezeibe temetve. A rendőrök közben gondolatban rekonstruálták a balesetet. Ebben a lakóövezetben 50 km/óra a megengedett sebesség. Bergson ezt biztos nem haladhatta meg, hiszen épp a Mandulavirág utcára fordult rá és 50-nél nagyobb sebességgel bizonyos mértékig a másik sávba sodródhatott volna. Ezt a féknyomok azonban nem támasztják alá. A kislány a szemeteskuka takarásából szaladt az úttestre. Lett volna esélye a túlélésre, de nagyon szerencsétlenül esett hátra. Fejsérülést szenvedett, a mentősök pedig már nem tudták újraéleszteni. 

Az emberek ilyen szituációval nem tudnak mit kezdeni. Előzmény nélküli tragédia, amiért nincs kit okolni. Fiatal, de tapasztalt vezető, kifogástalan műszaki állapotú járművel szabályosan közlekedve, józanul. Azon ritka esetek egyike, amikor az áldozat hibázott. Ezt persze még kimondani is borzalmas. Miért engedik a szülők egyedül játszani? Hiszen gyakorlatilag otthon volt. A labda átrepült az út túloldalára, a szomszéd kerítése előtti gyepre, Katey pedig át akart szaladni érte. Szinte hallom, ahogy sokan megrökönyödve mondani fogják: A saját otthona előtt... Az igazság az, hogy az, hogy valaki elgázolnak, a világ bármely pontján borzalmas. Mégsem tudjuk feldolgozni. Egyesek Istent kezdik vádolni, hogy hogy engedhette meg. Az embereknek kell a bűnbak, különben nem tudják hova tenni az esetet. Bergson önmagát kezdte el marcangolni. Pedig ismétlem: minden szabályt betartott, figyelt, fékezett. 

Az biztos, hogy 1999. április 17-e örökre beégett Bergson emlékezetébe. Azóta is gyakran álmodik erről. Legtöbbször csak újra átéli a balesetet. De van, amikor az álomban ittas, vagy azonnal elhajt a történtek után. Van, mikor a kislány anyjával beszélget, aki a férfi felébredése előtt közvetlenül olykor vádaskodik, máskor pedig - most is - odajön a járda szegélyétől, Bergson szemébe néz és azt mondja:

- Nem a te hibád.