Két hét telt el a vonatraszállás óta, Bergson vakációja véget ért.  A visszaúton a kabintársai egy háromtagú család volt és két idősebb nyugdíjas. Az út során nem beszélgettek, csak az ötéves kisfiú rugdosta néha a vele szemben ülő Bergson ülését. De semmi egyéb. Semmi rejtély, semmi hazugság. Semmi beszélgetés a transzcendensről. Semmi utalás Bergson múltjára. Egy átlagos vonatút volt. Unalmas és hosszú. 

Az eseménydús odaútnak látszólag semmi folyománya nem volt. Bergson a vakáció alatt beszerzett egy Bibliát, de csak nagy jóindulattal lehetne azt mondani, hogy értette. Imádkozni is elkezdett, de többnyire pár mondatig jutott. Úgy érezte, hogy egy átmeneti állapotba került. Ahol sem a korábbi élete, sem pedig az a reményteljes jövő, amit a lelkész felvázolt, nem látszott. Végül, mikor hazatért, elrendezte dolgait, a tiszteletessel folytatott beszélgetés szerint cselekedett. Egy cetlit kapott ugyanis tőle, egy címmel és időponttal. Visszafogott eleganciával felöltözött és elindult a címre. Gyalog. Közben azon gondolkozott, hogy talán mégiscsak álom vagy hallucináció volt az egész. Hiszen azóta nem történt semmi. Demencia. Skizofrénia. Sok logikus magyarázat lehetséges.  Ahogy lassan lépdelt a megadott cím felé, spontán megpróbált imádkozni, mintha egy utolsó esélyt adna, hogy a vonaton hallottak valóságosak. Az imája most is, mint mindig, rövid volt, de most valahogy különleges őszinteséggel mondta a szíve mélyéről. Jelet kért. Szerette volna, ha valami módon Isten igazolná, hogy, ami a vonaton történt, az ténylegesen az Ő üzenete volt.

Most először érzett valami melegséget belül. Úgy érezte, hogyha még nem is kap jelet és hazugság az egész, ezért a kellemes érzésért érdemes volt imádkozni. Úgy érezte, mintha oly rég elvesztett szíve, újra néhány pillanatra életjelet mutatott volna.

Egyszer csak odaért. Újra ránézett a cetlire, hogy ellenőrizze a címet. Távoltartotta az arcától - ezért mégsem kéne elővenni az olvasószemüveget.

Egy keresztény gyülekezeti házat jelölt a cím. Bergson csodálkozva nézte végig az ízlésesen modern épületet. Nagyon szép parkon keresztül lehetett a bejárathoz eljutni és többen mentek is az ajtó felé. Szépen felöltözött családok többnyire. Ezek szerint istentisztelet lesz. Bergson kissé bátortalanul ment végig a bejárati ajtóig vezető kövezeten. Az ajtóban feltehetőleg a pásztor üdvözölte az érkezőket. Mindenkivel váltott egy-két kedves szót.

Bergson az ajtóhoz ért. A lelkész mosolyogva nézett rá. Sosem találkoztak, és Bergson tétova félszegségén is láthatta, hogy most jár ott először.

- Isten áldjon! - szólalt meg mosolyogva és kezet nyújtva - Üdvözlünk a gyülekezetben. A nevem Morgan. 

Vége