Hatodik fejezet

          Egy másik szobában egy lény megállás nélkül trágárságokat beszélt. Zöldesbarna nyála fröcsögött mindenfelé a szobában. Tele volt gyűlölettel, de olykor sikamlós vicceket is elmondott amiken horkantva röhögött. Hamar továbbmentünk, mert sem én sem a kísérőm nem bírta hallgatni.

           A következő szobában egy számítógép előtt tespedt egy szörny. Folyamatosan kattintgatott és undorítóbbnál undorítóbb tartalmakat nézett. A szag percről percre orrfacsaróbb lett. Láncok voltak a lényen és minden egyes kattintással egy újabb láncszem került a füzérre. Egy óra volt a falon, ami észveszejtő sebességgel jár. Ez a szörny ostobaságokra és ocsmányságokra pazarolja a házban az időt.

          Eszembe jutott néhány vád az öngyűlölet szobájából, ami teljesen összecsengett az itt látottakkal.

          "Én ezt nem bírom tovább."

          A fehér öltönyös férfi, mintha nem is hallotta volna a panaszomat, azt mondta:

          "Ezek összejátszanak. Amikor már a Reménytelenség és az Elvetettség kellően legyengítették a szervezetet, ez a fajzat vagy éppen a Falánkság, Önjutalmazás erőre kap és bűnök elkövetésére készteti a ház urát. Olyan ez, mint egy focimeccs. Ők végigviszik a labdát a pályán és ezek a bűnös lények berúgják a gólt. Megtörténik a bűnbeesés, jön a Kárhoztatás, elkezd kínozni. Mikor kezdesz helyreállni, akkor az olyan, mint amikor kirúgják a labdát. De a kárhoztatott állapotból könnyen jut a Reménytelenséghez és az Elvetettséghez a labda és a spirál kezdődik elölről. A visszatérő bűnök így működnek."

           "És az ember csak fogja a fejét, hogy hogyan létezik, hogy újra és újra pontosan ugyanúgy megtörténik, mikor a 《labda kirúgásánál》 fogadkozunk, hogy soha többé nem követem el."- sóhajtottam. Szerettem volna azt hinni, hogy a fehér öltönyös férfi nem tudja mennyire húsba vág ez nekem, de tudtam, hogy csak áltatom magam. A szégyen belül csak egyre nőtt. Amikről a kísérőm beszélt, mind tudtam, még ha ilyen plasztikus hasonlat nem is jutott volna eszembe, de mégis voltak olyan területei az életemnek, ahol ezt a játékot játszották velem és mindig bedőltem. Érzelmi területen, beszéd területén és sajnos úgy is, ahogy ebben a szobában láttuk.

           "Milliók küzdenek ezzel."-néztem segélykérőn a fehér öltönyösre. Közben a szörny kajánul vigyorgott és egyre vadabbul kattintgatott, undorító, hörgésbe hajló hangokat hallatott, miközben kéjsóvárgón nézte a monitort.

         "A modern technika segítségével a sátán Isten mindenütt jelenlevőségét próbálja leutánozni. Ezek a lények pillanatok alatt az belső szobából a bordélyházba juttatják az embert. A világon akármelyikbe, gyakorlatilag fillérekért. Annyira gyorsan történik mindez, hogy a halandó ember képtelen lépést tartani az eseményekkel és megálljt parancsolni. Évezredekkel ezelőtt is hatalmas kihívás volt ez a terület és most itt az internet, amivel minden pár másodperc alatt megtörténhet. Ez a szemét itt sok sebesültet ejtett és sokakat meg is öletett."

          A kísérőmön látszott, hogy mennyire gyűlöli ezt a lényt. Én sem éreztem másképp.