Jób: meddig mehet el a sátán?
Az ördög csak és kizárólag azt tudta elvenni Jóbtól, amit Isten nem tiltott. Nem kérdés, hogy meg akarta ölni, hiszen "embergyilkos kezdettől fogva". Gondoljunk csak bele. Az ember hordozza Isten képét és halandó. Az ördög az Isten iránti gyűlöletét így tudja leginkább kifejezni, hogy megöli az embert. Istenben kárt ő nem tehet. Boldogan ölte hát meg Jób gyermekeit és boldogan ölte volna meg magát Jóbot is. Az első körben Isten tiltotta, hogy Jóbot magát a sátán sújtsa bármivel. A szenvedés második hullámában Isten leveszi az oltalmát Jób egészségéről is, de az életét továbbra is védi.
Az is érdekes, hogy a sátán mindig úgy fogalmaz, hogy Isten bocsássa ki a kezét és verje meg Jóbot. Isten azonban ilyet nem tesz, következetesen úgy fogalmaz: kezedbe adtam, kezedben van. A szenvedés nem tőle jön. A sátán "verte meg" Jóbot, hogy írja a Jób könyve is. A sátán úgy beszél Istennel, hogy az a hallgatóság számára megtévesztő legyen. Ez természetének a lényege (a diabolosz egyik jelentése elválasztó, szétdobáló)
Nagyon fontos, hogy az ördög bármit is tett volna, képtelen lett volna Jóbot megölni. Persze, ez a gondolat átvihetné a felelősséget Istenre. "Ez nem történne meg, ha nem engedné". A sátán természeténél fogva a végsőkig elmenne a kínzásunkban. Valójában azt kellene mondani az idézőjeles mondat helyett: ha nem védene, ennél sokkal rosszabb lenne.