Lételem

Ha a hűvös hajnal a sűrű párát

Cseppé húzza össze,

A fa odvából, kicsiny bogár,

Iszogatni jössz-e?

A mezei fű sarjadni kezd,

Tudod, akkor zöldell,

Ha a harmat korán reggel

Összeér a földdel.

S a madár, mikor zuhan éppen

A szülői fészekből

Sok szárnycsapás, mit addig tanult,

Menti meg a vészektől.

A félelem mindenkorra

Izgalommá így lehet,

S száll a madár nagy vidáman

Elérni a felleget.

S ha a parton fulladozik

Egy halálra vált aranyhal,

Ha visszadobod, megláthatod,

Eltűnik ő azonnal.

Az erdőben a mókus is

Tudja, úgy ment életet,

Hogyha télre odújába

Mogyorót begyűjtöget.

És a test is ugye, akkor éled

Ha vére szállít oxigént,

Szíve apró pumpájával

Minden egyes sejtig ér.

Így táplálja testünket

Orrunkba fújt lélegzet,

Fennáll ez már oly régóta:

Eltelt már sok évezred.

Ha a lélek elernyedt már,

S elered a könnyed,

És egy dallam dúdolása

Által lesz csak könnyebb.

A költő azért írogat,

A festő azért festeget,

Hogy egy nehéz korszak után

Felemelje lelkedet.

De mindezen túl, mélyen belül

Ott lakik a szellem,

Ami már csak akkor éled

Ha Te is élsz már bennem.

És ahogy az előzőknek,

Neki ez a lételem:

Te szólsz egy szót s én oltárodra

Leteszem az életem.

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el