Tomi

Tomi 5 éves volt, amikor önállóan a nagyvárosba költözött. Valójában csak a barátait követte, akik szintén elhagyták a szüleiket csak azért, hogy itt lakhassanak. A régi falu unalmas és ódivatú, nem érezték jól magukat ott a korukbeli gyerekekkel. Sok fáradság, kötelesség, értelmetlen engedelmeskedés. Nem így a városban! Naphosszat egyedül lófráltak az utcákon, beszélgettek, nevetgéltek. Gyakran egymást gúnyolták, vagy a szüleiket és hamar rászoktak a trágárságra is. Senki sem szólt érte. Nem csoda, ebben a városban ez a szokás. Itt az emberek azonnal elmondják a véleményüket, semmit sem tartanak magukban. Érdekes módon, mindenhez hozzá tudnak szólni. Ez Tominak nagyon tetszett. Vagányság. A kornak, nemnek, képzettségnek nem volt nagy értéke. Szerencsére nem kellett finomkodni az idősebbekkel, lehetett csúnyán beszélni a lányokkal, hülyézni a tanult embereket. A könyvtár egyedülállóan hatalmas és nagyon hatékony volt és nem dögunalom, mint a faluban. Aki szereti megmondani a másiknak, hogy mit csináljon, nagyon jól érzi magát itt. Bármiből kiokosíthatta magát a tanulni vágyó, amikor csak akarta. Erre akkor volt szükség, mielőtt valakinek be szerettek volna szólni vagy kijavítani a tévedéseiket, folytatni a trágár vitákat. A mozikban a legváltozatosabb filmek voltak, de gyakorlatilag mindenki a legnagyobb moziba járt csak. A legjobb az volt, hogy ingyen be lehetett ülni. A többi mozi is ilyen volt, bár azokat figyelte a rendőrség. Némelyiknél azonban fizetni kellett a filmekért és még a zenékért is. Ellenőrizték is, hogy fizetett-e a látogató. Ezekre a helyekre nem nagyon jár Tomi. Nem értette, minek kell megfigyelni, úgyis tud mindenki mindenkiről mindent. A pletyka szinte fénysebességgel terjedt. Új barátnő, baba születése, kiskutya - minden azonnal mindenki tudtára jutott. Vicces, de a jelentéktelen dolgok is köztudottak voltak. Csak az nem vett ezekről tudomást, aki nem akart. A posta, a tévé és még sok minden egy furcsa rendszerrel működött. Kifigyelték, hogy mit szeret az ember és csak olyan leveleket kézbesítettek, vagy adást sugároztak, ami az illető világnézetét és preferenciáit nem sérti. Ez azért volt jó, mert nem kellett mások idegesítő véleményével vagy nézeteivel találkozni, csak amit Tomi szeret. Ha mégis konfliktusra vágyik, majd ő maga elmegy oda ahová akar és ott vitatkozik. De azt ő dönti el, mikor és hova. Sajnos nagyon sok volt a szórólapozó, ezzel a problémával nem lehetett mit kezdeni. Tomit ez csak kicsit zavarta. Lényeg, hogy szabad volt. Azt csinált amit akart. Oda ment és ott játszott, ahol akart. De nem kellett ám mindig gyerekként viselkedni. Voltak ugyanis áligazolványok, amikkel felnőttnek adhatta ki magát. Igazából bárkinek, akinek csak akarta. Voltak, akik bevették. A csalás ugyanis teljesen hétköznapi volt ebben a városban. Igaz-e, amit az újság ír? Ki tudja. Mit számít. Annyira jó a tömegközlekedés! Pillanatok alatt a város egyik végéből a másikba juthat az ember. Tomi ezt nagyon szerette. Voltak messze lakó barátai, akiket talán nem is ismerhetett volna, ha nem használja a városi tömegközlekedést. Az valahogy furcsa volt, hogy milyen sok bordélyház van a városban, talán több, mint lakóház, és csak nagyon nehezen talál az ember olyan utat, ahol nem bukkan a várost teljesen felemésztő prostitúcióba. Tomi nem ismerte még annyira a környéket. Csak az tudta elkerülni, aki tudatosan akarta. Aki éjjeli sétára indult céltalanul, az könnyen csapdába esett. De itt a hűség nem sokat jelentett. A képmutatás nagy volt persze és a nyilvánvaló hazugság sem volt szégyen. Mint már utaltam rá: itt bárkiből lehetett bármi. Tominak nem is hiányoztak már a szülei. Ő már nagyfiú. Szabadon jár-kel ebben a hatalmas városban, melynek rozsdás névtábláján ez áll: Internet.