110 méter

- 1 -

Egy szempillantás alatt minden porcikámat elöntötte az adrenalin. Az erős széltől elkezdtem könnyezni, szabályosan szúrta az arcomat és vadul zúgott a fülembe.

Én akartam ezt.

Mégis az ösztöneim befeszítették minden izmomat, felkészítve arra, hogy egy esetlegesen elérhető kapaszkodóba megfogódzkodjak. Mivel erre semmi remény nem volt, a szervezetem hamar taktikát váltott. Egyszer csak meglepően lassúnak tűnt a zuhanás. Persze erről szó sincs, hiszen a zúgás továbbra is ott volt a fülemben és ugyanúgy közeledtek a matchboxnak kinéző autók és a pontoknak látszó járókelők. A gondolataim vadul cikázva felgyorsultak. Talán erre mondják, hogy "lepergett előtte élete filmje". Persze ezt mindig úgy képzeltem, hogy a születésem pillanatától a jelenig végignézem az életem. Sosem volt ilyen élményem még, de ez valahogy nem is az. Vajon mással is megtörténik ez?

Hoppá, a búcsúlevelemben elírtam egy szót. Ha tehetném, most visszamennék kijavítani. Nem szeretek hibás munkát kiadni a kezemből. Amikor írtam, a precizitás annyira nem számított, de most valahogy sokkal tisztább a fejem, mint akkor. Persze, lehet, hogy el sem olvassák.

Hogy milyen az ember! Reggel még megöntöztem a szobanövényt. Hahh! Már úgysem számít. Levittem a szemetet és egy viszonylagos rendet hagytam magam után. Hihetetlen, hogy majdnem kivettem egy szabadnapot mára... Aj! Talán maradt egy mosatlan kávésbögre a mosogatóban. A fenébe! Még ezt sem tudom rendesen csinálni. Nem csoda, hogy a szüleim is ezt mondták mindig. Persze, nem akarom az egészet rájuk kenni. Senki sem felelős mindezért, épp ez a baj, pontosan emiatt kellett ezt meglépnem. Vajon ezzel tényleg megoldódik minden? Lezáródik és kész? Megyek a semmibe, megszűnök létezni. Vagy újra megszületek egy másik testben és semmire sem fogok emlékezni ebből a borzalomból. Azt sem fogom tudni, hogy léteztem valaha. Azt gondolom majd, hogy az az egyetlen és a valódi életem... Egy kicsit talán elkéstem azzal, hogy ezen morfondírozzak, ugye? 

Most legalább tényleg kiderül minden. A sok vallás és filozófiai irányzat ennek a pillanatnak a titkát kutatják, amibe én most épp belelépek. Ha látnák, amit én most fogok, kiderülne az igazság, megszűnne a sok parttalan vita és ez a gittegyletes klikkesedés, amit a különböző egyházak csinálnak. Most végre kiderül. Vagy pont, hogy nem derül ki, hogyha a végleges megszűnés vár. Ezt nagyon nehéz elképzelni, de valahogy az lehet, mint a születés előtt. Semmi. Ha korábban is ezt gondoltam volna, akkor már réges-rég megtettem volna ezt. Mégis azért ott volt bennem végig a bizonytalanság. És most is itt van. Szigorúan véve pedig nagy dolog nem fog történni: csak leáll a szív az agy és a légzés. De vajon tényleg ez az ember? Összehangoltan működő biokémiai folyamatok összessége? De mégis mitől összehangolt? Pusztán materiális okai vannak? A sok csoda, és spiritualitás azért alakult ki a történelem során, hogy megmagyarázzuk, amit nem értünk. Ma már erre semmi szükség, hála a tudománynak és a technikai fejlődésnek. Közel állunk hozzá, hogy mindent megértsünk és ne legyen szükség semmilyen spirituális pótszerre. Ugyanakkor... az élet és a halál, még nem tartozik ezek közé...

Szív, agy és légzés. Mindháromhoz tudok nem-anyagi dolgot hozzárendelni. És ezek azok, amiknek a leállásával megszűnik az élet. A szív pumpálja a vért, amiben a különböző folyamatok meghatározzák az érzelmeinket. Az agy felelős a gondolatokért. A légzés pedig... Érdekes dolog. Az ember "kileheli a lelkét", Isten pedig az ember "orrába lehelt". Teljesen magától értetődően a levegőhöz kötjük az életet. Sőt, a levegő rezeg mikor egymáshoz beszélünk: szállító közege az információnak, ami szintén nem anyagi eredetű. De mit filozofálok én itt? A világ tökéletesen anyagi jellegű.